Átlagemberek(megjelent!)

 Most is itt vannak, csoportosulnak a megállóba felhúzott bodega alatt, és az isis, pisis dolgaikon nyavalyognak. Hangosak, és szarul érzik magukat, mert feleltetés lesz kémiából, meg a matekból, de közben úgy bagóznak, mint az öregek. Egy kicsivel odébb nyugdíjasok toporognak a madárszaros járdán, és szigorúan nem ugatnak egymáshoz, csak az iskolásokat fürkészik rosszallóan. Dzsó a két brancs között áll, háta mögött a múltja, szeme előtt a jövője. Öregek és fiatalok. 

Megérkezik a szokásos hajléktalan, koszos, büdös, de közben olyan vadi új csuka van a lábán, hogy azzal nem ébreszt semmi szánalmat, így üres tenyérrel ballag a szemközti buszmegállóba, ahol iskolások állnak a bodega alatt és isis, pisis dolgaikon nyavalyognak. Megjön a szállítóeszköz, Dzsó odatolakodik az ajtóhoz, felstartol a járműbe. Szeme sas, rögtön csekkolja a felszabaduló ülőhelyet, és lelkiismeret furdalás nélkül elfoglalja azt egy friss nyugdíjas elől. Végállomásig utazik, beletelik vagy húsz percbe az út, éppen ezért kinyitja a sajtóterméket, és belefeledkezik abba

smashwords.com

Heliogram(megjelent!)

 

Kilyukadt a Födém.

Ahogy a gyermek játszik egy napsütéses délelőtt a nagyítóval a hangyaboly felett, úgy kapott lángra egy darabja. A Mezőn elszabadult a pokol. A szerencsés százak, az első sor felmászott a színpadra, onnan nézte elborzadva a hullámzó, ide-oda tolongó emberáradatot. A Nap ereje csupán apró rést égetett a Födémbe (mintha a kulcslukon keresztül világítanánk be elemlámpánkkal), és nagyon távoli volt, de a pánikba esett emberek ezt egyszerűen nem akarták elhinni, befogadni. Ők a felvillanó fény irányába néztek, és azzal ellenkezőleg menekültek. Férfiak taszajtották odébb a nőket, a gyermekeket. Eleddig kéz a kézben zsoltárokat énekeltek, de az ima a torkukra fagyott, és a Mezőn átívelő felett dal zűrzavaros sikoltásba fulladt. Százezrek pánikoltak be egy szempillantás alatt.

smashwords.com

Emil a bajban(megjelent!)

Reggeli után irány a természet.

Hátamon zsák, zsákban étel, ital, és négy kiló szemfesték. Hölgyeim előttem caplatnak, edzőcipőjük zajosan az avarban tapicskol. Hátvédként csodálatos a kilátás a formás női kufferekre. Most úgy érzem: megérte velük tartanom. Aztán csak mászunk.

Kilátóba megyünk, vagy hova a mákos tésztába. Erősen lihegek, homlokomon izzadság patak. Aztán korszakalkotó felfedezést teszek: gyönyörű ez az erdő, pláne ha a tévében nézem. Krákogok.

Lemegyünk a térképről? – kérdem elhalón.

Már itt is vagyunk! – kiált vidáman a sereg. – Jer, Emil, és nézz körbe!

Felérek a csúcsra, táskámat elhajítom. Körbenézek. Hümmögök. A távolban ott a távol, a közelben itt a közel. Fa hátán fa. – Szép – ismerem el, aztán lecsüccsenek a fűbe.

Ez itt az érintetlen természet – böki Emma ünnepélyesen, csillogó tekintettel – Úgy, ahogy Isten megalkotta!

Emberi kéz nem formálta – vélekedik Buksza Egy.

Káros anyag nem érintette! – lódítja Buksza Kettő.

Akkor gyújtsunk rá egy jointra – mondja Buksza Három.

És lőn. Hölgyeim az ámuldozásban öt perc alatt betépnek, majdan hangosan kacagnak. Aztán egész éjszaka a fák közé okádnak.

www.smashwords.com

Egyszerlesz világ(megjelent!)

 részlet...

A Villanás végigsöpört a szobán, miként a kései órán, a portikusz elé felkanyarodó taxi lámpája az oszlopcsarnokon. Nem maradt utána senki, aki szóvá tette volna a fehér fényt.

A fürdőszobában elhalt a dalolászás, a kényeztetőre beállított, forró víz lassan átlöttyent a kád peremén. A magára maradt Kutya bánatosan vonyított. Várta Gazdit, de amaz nem szállt ki a kádból, rekedtes hangja nem énekelte többet azt a dallamot, ami nagyon tetszett a Kutyának.

A Kutya elülső tappancsait elérte a kádból túlcsorduló forró víz. Egy utolsót vakkantott, aztán futásnak eredt. Bolhairtó nyakörvén parányi webkamera rögzítette útját. A tibeti masztiff átloholt az előszobán, egy pillanatra megtorpant, mert megérezte a konyhában, az étkezőasztalon hagyott étel illatát. Nem szabad, Gazda eszi. Megkondult a gyomra, de okos Kutya volt, és egy szívdobbanásnyi tétovázás után kirohant a londinernek nyitva hagyott szállodai szobából.

A folyóson újfent ételszagot érzett, ment amerre a szimata vitte. Tálalóasztal állta el útját, a csábító illatok onnét jöttek. A Kutya fenékre huppant, elégedetten morgott. A zsúrkocsi eleje megakadt a liftajtóban, az automata vezérlés tíz másodpercenként csúsztatta volna vissza azt a helyére, de a reggelikkel megrakott négykerekű útját állta. A liftszekrény zajosan rázkódott, csilingelt, ami bántotta a Kutya fülét, ezért tovább szaladt.

Illatorgia töltötte be az eb orrát.

Többnyire a csukott ajtók mögül jött, ezekkel a Kutya nem is próbálkozott. Széllökés borzolta fekete bundáját, friss levegő áramlott be a lépcsőházból. A Kutya követte a fuvallatot. Négyemeletnyit haladt, amikor a Hang megszólalt: Van itt valaki?

A Kutya a fülét hegyezte. Maradt még valaki?

A Kutya felismerte a zöngést, az ijedt, kétségbeesett szólamot. Öblösen felugatott (jövök, várj), és rohanni kezdett. Egy társalgóban találta magát, rendezetlen sorokban felállított, üres székek között szlalomozott a Hang felé (miért nem felel senki?), de a Hang játszott, bújócskázott vele. Ott volt a közvetlen közelében, ám a Kutya mégsem látta. Körbeforgott saját tengelye körül, csaholt. Itt vagyok.

Jöjjön már VALAKI

A Hang a dobozból jött, magasan a Kutya feje fölött. A Kutya fenékre huppant, s addig tolatott, amíg a Hang gazdája a látókörébe nem került. Egy férfi. A dobozban. A Kutya farka ütemesen verte a társalgó lakkozott padlóját. Itt vagyok, itt vagyok.

A Hang gazdája nem nézett le a Kutyára. Öltönyös férfi, egy tévéstúdióban. Járkált, néha kilépett a dobozból, majd visszajött.

A Kutya feladta.

A Hang nem törődött vele, ezért a Kutyát sem érdekelte többé. A falatra gondolt, ami a zörgő, csattogó liftszekrénynél várta. Könnyedén visszatalált, csalhatatlan illattérkép vezette vissza az emeletre, a zsúrkocsihoz. Két lábra állt, szája szegletében nyálbuborék pukkant. Éhes volt. Morogva nekiugrott a tálalóasztalnak, annak kereke kicsúszott a liftajtó sínjéből, a szekrény végébe zörgött és ott felborult. A Kutya ment utána. Sonka, szalámi. Habzsolt, játékosan piszkálta a falatokat. A liftajtó becsukódott.

A Kutya hamarosan befejezte a falást. Elégedetten lefeküdt a romokra, fejét lábaira hajtotta. Jóllakott, elálmosodott. A becsukódó liftajtó nem zavarta, tisztában volt vele: előbb-utóbb jön valaki (Gazdi?) És ő újra szabad lesz.

De nem jött senki. Soha többet.

www.smashwords.com

books.apple.com

Y-idő( megjelent!)

 Részlet...

Lelassul, kockáról kockára ugrik az idő.

Bumburnyák a digitalizáló táblámat kocogtatja körmével a laptopom bekapcsolva a háttérképem egy lovarda amit a Kastélykertben fotóztam de még nem döntöttem el hogy szerkesztgetem még egy kicsit vagy mint digitális szemét a virtuális kukában végzi az asztalon egy könyv Diane Arbus életéről szörnyek jönnek lefelé a lépcsőn egy könyvtári DVD a Gyűlölet aminek a végén elsírtam magam az álmos könyvem nyitva a legutolsó bejegyzésnél augusztus közepe kétszer álmodtam Vele és minden rendben volt és egy szót sem szólok Bumburnyákhoz hanem lefújom a paprikasprével amitől mindketten megszédülünk és Bumburnyák szentségelve bútorokat döntve felugrik a székből és megragadja a nyakam mire a szemébe kapok te féreg sziszegem Bumburnyák hátrál fújom az arcába a sprét a lábai közé rúgok erre összegörnyed és nekiesik a szekrénynek üvegpermetként robban rá a tükör amiben reggelente nézegetem magam és Bumburnyák nyakából sugárban ömlik a vér szaga akár az öntött vasé atyaúristen kiáltom és segíteni akarok még ha minden idegszálammal gyűlölöm most ezt az embert de Bumburnyák ellök magától és átesem a felborított íróasztalon és beverem a fejem a komódba.

Fellobban a fény

Apple bolt

Kobo bolt

Y-idő(részlet)

 Rámosolygok. 

A következő megállónál szállok le a metróról, tekintetem mindvégig a bácsika szemébe fúródik. Csókolom, mondom, és ekkor a szerelvény fékez, én pedig megtámaszkodom a madárcsontú vállán. 

És beleolvasok a gondolataiba, lelke sóhajába. Kilencvenhat éves, egyedül van a világban, mert kihalt mellőle mindenki. Barátok, ellenségek és az áldott feleség is. Az asszony (Tavaszi Hajnal, mily gyönyörű név) aki úgy gondolta, jó ötlet egy billegő hokedlin állva leszerelni az ételszagú függönyt a konyhában. Nyolcvanévesen. Combnyaktörés lett belőle, meg egy végzetes szövődmény a kórházi ágyban fekve. Tüdőgyulladás. 

Tizenhét éve ennek, és a bácsika, ha egészsége engedi, mindennap kimegy hozzá a temetőbe, ahol a sírgondozók szenilis vén marhának hívják. A néma gránitkockának mesél a napjairól, az álomba sírt éjszakákról, a Döntésről, amikor leszögezték (juventus ventus), hogy nem lesz gyermekük, és az imáról Istenhez: Szólíts már magadhoz.  

• Hamarosan újra együtt lesznek – mondom neki, vagy csak magamban beszélek, ezt nem is tudom, de már a peronon vagyok, sodor magával a tömeg. Egy raklapnyi óvodás viháncol körülöttem, űzött tekintetű óvó nénik próbálják egyben tartani csoportjukat. A falhoz sorakoztatják őket, biztonságos távolságra a sínektől. Létszámellenőrzés, kiáltják, mindenki emelje fel a bal kezét! Tucatnyi karocska lendül a magasba – néhányuknak a jobb a bal, de ezt olyan esetlenül teszik, amitől nevethetnékem támad.  

Aztán meglátom a gyermekek csuklóján az ipszilont. Mindnek vörösen pulzál.  A lurkók egytől egyig halottak lesznek egy órán belül.  

Y-idő

 

 

 

Nick Kollett - Túlsó völgy

 

A falu, ahol lábát törte a szomorúság